Csokoládés kávétorta csökkentett cukortartalommal

Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:

A piskótalapokhoz
6 tojás
21 dkg nyírfacukor
3 evőkanál olaj
24 dkg liszt
6 g sütőpor

A krémhez:

6 dl tejszín
40 dkg étcsokoládé
1 evőkanál instant kávé
1 evőkanál vaníliakivonat

A díszítéshez:

5 dl tejszín
1 evőkanál nyírfacukor
3 kávéskanál instant kávé
kevés kakaópor

Elkészítés:

A krémhez a kisebb darabokra tördelt csokoládét, a vaníliát és a kávét 4 dl tejszínnel felforrósítjuk annyira, hogy a csokoládé teljesen elolvadjon. Alaposan behűtjük.
Felhasználás előtt habverővel jól kihabosítjuk, majd a maradék 2 dl tejsínből kemény habot verünk és beleforgatjuk.
A tortaforma alját sütőpapírral béleljük, a sütőt 180 fokra melegítjük.
A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéből kemény habot verünk, majd hozzáadjuk a nyírfacukrot és tovább verjük addig, amíg fényes és még keményebb habot nem kapunk.
Ekkor hozzáadjuk a tojássárgáját és az olajat és újra elkezdjük verni, de csak addig, amíg egynemű nem lesz az egész.
Óvatosan beleforgatjuk a lisztet, amiben előzőleg elkevertük a sütőport, majd a masszát a formába simítjuk és betoljuk a sütőbe.
8-10 perc alatt megsütjük.
Ha a lapok kihűltek megtöltjük a krémmel és az oldalát és a tetejét is bevonjuk vele.
A díszítéshez a tejszínből fél dl-t felmelegítünk és feloldjuk benne a kávét, ezzel fogjuk majd színezni a habot. A maradék tejszínt a nyírfacukorral keményre felverjük.
Kisebb tálkákba kiveszünk belőle 3-3 evőkanálnyit. Az egyikbe a színezésre szánt tejszín háromnegyed részét, a másikba a negyedét tesszük és mindkettőt jól elkeverjük (ha kell, habverővel).
A színezett habot zacskókba töltjük és a Borkrémes tortánál látható módon bevonjuk vele a tortát.
Végül a maradék fehér habot zsákba töltjük, rózsákat nyomunk körben a torta tetejére, és kevés kakaóport szitálunk rá

Megosztásokat köszönöm

forrás: citromhab receptje

Facebook hozzászólás?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás